• Robopolis
  • HOBOT

Az iRobot története

2014.05.17.

A történet a MIT-on (Massachusetts Institute of Technology) kezdődött, ahol két úr és egy hölgy úgy döntöttek, hogy az robotikai kutatási ismereteiket a gyakorlatban is szeretnék kamatoztatni. Így történt, hogy a robotika három úttörője elkezdett dolgozni az első valóságos, bár kezdetben meglehetősen absztrakt projekteken. A mérnök-trió elsőként az űrkutatásban használható robot megalkotásába kezdett bele.

A laboratóriumból egyenesen a világűrbe

Miután Colin Angle, Rodney Brooks a Helen Greiner személyesen találkozhattak a NASA tapasztalt mérnökeivel, majd megnyerték az amerikai ügynökség, a DARPA pályázatát elkezdtek felgyorsulni az események és a kis cég növekedésnek indult. A csapat tagjainak száma 4-ről 10-re, az követően 20-ra, majd 30-ra nőtt. De ezzel még nem volt vége. 2000-ben az anyavállalat és a Real World Interface társaság egyesítésével megalapították az iRobot céget.

Az igazi változások csak ezután kezdődtek el. Az új évezred küszöbén az ambiciózus robottechnikai újoncoknak kezdett szűk lenni a hadászati és tudományi szektor. Új lehetőségeket láttak a fogyasztói szegmens kiszolgálásában. Míg a Microring soha sem került értékesítésre, a My Real Baby bábut hónapokon keresztül sikeresen árusították. Megtörténtek az első sikeres lépések az amerikai fogyasztói piacon, amely előmozdította ezen a téren is a cég további terveinek megvalósulását.


Az iRobot PackBot életmentő szerepe

Ezek után következett be a 2011 szeptember 11-i tragédia az USA-ban, amely megrázta az egész világot és amelyben az iRobot PackBot jelentős szerepet kapott. Ez a taktikus védelmi célú robot, amely eredetileg az aknák felkutatására és azok ártalmatlanná tevésére lett kifejlesztve, segített New Yorkban a Világkereskedelmi Központ romjainak átkutatásánál, valamint a megsérült Pentagon épületének térségeiben történt kutatásnál. Az iRobot abban az időben szerepet kapott a sajtóban is életmentő tevékenységéért.

A fogyasztói piacon 2002-ben történt meg az áttörés. Ebben az évben mutatta be az iRobot az első porszívó robotot, amely a Roomba nevet kapta. A porszívó robot kifejlesztése 1997-ben kapott megbízást az iRobot szakemberekből álló egyik kutatócsoportja, akik hosszú évek során kitartóan dolgoztak azon, hogy az egyes prototípusokat felhasználva megalkossák a háztartásokban legtökéletesebben használható robot porszívót. Ennek eredményeképpen készült el az iRobot Roomba.

A fejlődés az óta gyors léptekben halad előre. Az évek során a Roomba több fejlesztésen esett át, valamint a design-ja is néhányszor megváltozott. Hatékonysága és önállósága mára verhetetlené vált. A 2013-as év közepéig az egész világon több, mint 10 millió Roomba porszívó robot került eladásra és ez a szám folyamatosan növekszik. Ha a Roomba mellett számba vesszük a Scooba egyedülállóan kifejlesztett felmosó robotot, valamint a Looj kültéri eresztisztító robotot, teljes képet kaphatunk arról, hogy az iRobot a háztartási robotok fejlesztése terén is elkötelezettséggel végzi fejlesztéseit.

vissza

Kapcsolat

Fix-R Szerviz Kft.

H-1143 Budapest,

Ilka u. 11.

info@robopolis.hu

Tel: +36-1/422-14-72
E-mail: info@robopolis.hu

Új nyitvatartási idő, alkatrész átvétel, készülék leadás:

 

Hétfő: 10:00 – 16:00

Kedd: 10:00 – 16:00

Szerda: 10:00 – 16:00

Csütörtök: 10:00 – 16:00

Péntek: Zárva

Szombat: Zárva

Vasárnap: Zárva

Irodán nem hagyományos alkatrészüzlet!

Akciós termékek

Samsung szárítógép …

Samsung szárítógép szivacs szűrő DC62-00376A Akciós ár:
2 990 Ft helyett
1 905 Ft
Új